Megvolt és jó volt, kár, hogy csak 50 százalékban. Amint arról pénteken írtam, belevágtam a „kuponozásba”, és vettem egy alsóörsi hotelbe egy 2 fő részére 2 éjszakás tartózkodásra feljogosító kupont, félpanzióval, korlátlan wellness-ezéssel. A hely kifogástalan volt, csak velem volt gond…

Pénteken 5 körül indultunk el Budapestről. 7-kor megérkeztünk a Hotel Larobába, amely Alsóörs központjában helyezkedik el. Gyönyörű havas táj és – akkor még – szakadó hóesés fogadott, és, ami felbecsülhetetlen: mérhetetlen nagy csönd honolt mindenütt. Sem busz- sem autózaj, sem gyerekbömbölés, csak a „hallható” csönd.

Van egy kollégám, aki majd’ minden vásárlását a tavaly felfutott kuponokkal teszi. Legyen szó pizzarendelésről, utazásról, használati tárgyak, étrendkiegészítők vásárlásáról, ő próbál minden kiadást kuponokkal rendezni. Minden kuponos cég Facebook oldalát lájkolta, minden hírlevélre feliratkozott, így töménytelen mennyiségű e-mailt kap naponta a legújabb kuponokról. Én ezekkel a „kedvezményekkel” mindig szkeptikus vagyok, ugyanis nehezen tudom elhinni, hogy egy szolgáltatónak vagy kereskedőnek megéri 30-90 százalékkal olcsóbban adnia portékáit. Persze, így van esély arra, hogy tömegével vásárolnak, s az így összeadódó kedvezményből adódó mínusz is jóval alacsonyabb lesz, mint maga a bevétel. Ehhez nyilván sokat el kell adniuk, de további haszon, hogy megismerik az adott céget, márkát, szolgáltatót.

Nem jó rögtön exkuzálnom magam, így in medias res, de fel kell vezetnem e posztomat. A blogot decemberben azért indítottam el, mert egyrészt valamilyen (de nem orvosi) szinten grafomán vagyok, másrészt hiányzik az írás, az alkotás, mióta befejeztem korábbi blogom, amely mintegy négy évet élt meg. A majd’ egy éves szünetben hiányérzetem volt, ezért elhatároztam, hogy álnéven, egy rendszeresen frissülő énblogot fogok szerkeszteni, amolyan írásterápiás céllal. Többektől már megkaptam azt, hogy csak öncélúan kiteregetem a magánéletem és tolakodóak a posztjaim. Én nem így látom, hiszen, még egyszer, a problémák „kibeszélése” a célom ezzel a bloggal, melyről egyébként nem tudnak az ismerőseim, sem a barátnőm. (Jobb a békesség.:)) Azt sem gondoltam, hogy ennyire magánélet-központú lesz a blog; alapvetően nem ilyennek terveztem, csak a körülmények – a párkapcsolati zűrök – megváltoztatták szándékom. Emiatt tartalmaz a blog annyi közvetlenebb hangvételű, „intimebb” témájú posztot.

Tegnap hosszasan kifejtettem ellenérzéseim, sőt utálatomat a Valentin napról, és a hozzá kapcsolódó, kötelező érvényű ajándékozási ceremóniáról. Hogy a giccses, gejl, kínai gyártmányú, haszontalan, sablonos, undorító stb. ajándékokról, a páros vécéről, a szívecskés vécépapírról vagy a szív formájú egérről szót se ejtsek… Az egész város (Budapest) tele volt piros színű, szívecskés lufival, szívecskés, ünnepi (pfúj!) csomagolásba bújtatott olcsó bonbonokkal és látszatboldog emberekkel. Mondhatni, a képmutatás magasra (mélyre?) jutott tegnap. Bár, ehhez – a képmutatáshoz – nem kellenek wannabe ünnepek, sem egyéb alkalmak.