Nem jó rögtön exkuzálnom magam, így in medias res, de fel kell vezetnem e posztomat. A blogot decemberben azért indítottam el, mert egyrészt valamilyen (de nem orvosi) szinten grafomán vagyok, másrészt hiányzik az írás, az alkotás, mióta befejeztem korábbi blogom, amely mintegy négy évet élt meg. A majd’ egy éves szünetben hiányérzetem volt, ezért elhatároztam, hogy álnéven, egy rendszeresen frissülő énblogot fogok szerkeszteni, amolyan írásterápiás céllal. Többektől már megkaptam azt, hogy csak öncélúan kiteregetem a magánéletem és tolakodóak a posztjaim. Én nem így látom, hiszen, még egyszer, a problémák „kibeszélése” a célom ezzel a bloggal, melyről egyébként nem tudnak az ismerőseim, sem a barátnőm. (Jobb a békesség.:)) Azt sem gondoltam, hogy ennyire magánélet-központú lesz a blog; alapvetően nem ilyennek terveztem, csak a körülmények – a párkapcsolati zűrök – megváltoztatták szándékom. Emiatt tartalmaz a blog annyi közvetlenebb hangvételű, „intimebb” témájú posztot.
E hosszú bevezető után belecsapok a lecsóba! A téma/probléma, amiről írni szeretnék, kicsit sikamlós és intim. Nem tudom, e blog keretén belül beszélhetek-e róla, de miért is ne, hiszen a blog mostanság – sajnos – írásterápiás céllal íródik. A felvázolt probléma lényegében „vízszintes” vagy „hálószobai” helyzetben mutatkozik, és sajnos (úgy hiszem, csupán) nálam, barátnőmnél nem.
Aki még e mondatok olvastán sem tántorodik el, s továbbolvas, annak kifejtem kicsit bővebben. Természetes, hogy egy negyedik évében járó párkapcsolatban a szex központi szerepe elillan, s helyét más fontos dolgok veszik át. Az ember így van kódolva, s jó ez így! A felek már nem olyan gyakran bújnak ágyba egymással, s együttléteik minőségében is negatív változás áll be, még akkor is, ha annak előtte az ágyban (is) tökéletesen passzoltak. Vannak olyan ismerőseim, akik már a kapcsolatuk első éve után is csak „muszájból” bújtak ágyba egymással, és sem a lánynak, sem pedig a fiúnak nem akaródzott gyakorítani az együttléteket. Azért ez nem jó, de szerencsére, ahogy tapasztalom, nem is túl általános.
A párkapcsolat ilyetén változása tehát valahol természetes folyamatnak mondható, ám lehet tenni ellene. Barátnőmmel jól megértjük egymást az ágyban, jó vele az együttlét, melynek gyakorisága nem volt alacsony (kb. kettő, hetente). Itt a „volt” szón van sajnos a hangsúly. A korábban említett, frenetikus békülő szexes éjszakát, és egy-két átmulatott este utáni ágyba bújást leszámítva eléggé lecsökkent szeretkezéseink száma. Sokszor vagyunk fáradtak, nyűgösek, gyakran nem vagyunk egy hullámhosszon, és nem szexelünk, hiszen nálunk nincs „kötelezően abszolválandó heti minimum”. Az elmúlt hónapban, például, ha jól emlékszem, összesen kétszer-háromszor voltunk együtt, és nem mindegyik volt jó. A legfőbb baj abból adódik, hogy mostanában nekem nincs kedvem hozzá… Az a faramuci szitu állt elő, hogy nekem kell – férfiként – fejfájásra hivatkoznom (nyilván nem ez az indok, de van más ürügy). A barátnőm pedig egyre-másra forszírozza a dolgot, és nem érti, miért utasítom el. Valahogy mostanában semmi sem stimmel, ezek miatt pedig a férfi gyakran érezheti úgy, hogy nem tudná megfelelően kielégíteni a lányt, így nem is próbálkozik. Lehet, hogy én is ebben a helyzetben vagyok…?!
