Megvolt és jó volt, kár, hogy csak 50 százalékban. Amint arról pénteken írtam, belevágtam a „kuponozásba”, és vettem egy alsóörsi hotelbe egy 2 fő részére 2 éjszakás tartózkodásra feljogosító kupont, félpanzióval, korlátlan wellness-ezéssel. A hely kifogástalan volt, csak velem volt gond…
Pénteken 5 körül indultunk el Budapestről. 7-kor megérkeztünk a Hotel Larobába, amely Alsóörs központjában helyezkedik el. Gyönyörű havas táj és – akkor még – szakadó hóesés fogadott, és, ami felbecsülhetetlen: mérhetetlen nagy csönd honolt mindenütt. Sem busz- sem autózaj, sem gyerekbömbölés, csak a „hallható” csönd.
A szoba gyönyörű volt: nem túl nagy, de gyönyörűen, igényesen berendezve. A svédasztalos vacsorát hál’ istennek nem késtük le, így a welcome koktél után jóízűen bevacsoráztunk. Aztán következett némi wellness: pezsgőfürdő és sókamra, finn szauna és „egészség sziget”. A medence partján pezsgőztünk, melyet a pincér szervírozott – ilyenben is ritkán van része az embernek, pláne ilyen alacsony áron. Mert a 2 fős, 2 éjszakás tartózkodás, félpanziós ellátással és korlátlan wellness-ezéssel 30 000 forintot kóstált. Még előtte, direkt megnéztem a szálloda listaárait: a superior szobában történő elszállásolással 51 600 forint 2 fő részére, 2 éjszakára. Így tehát, az a bizonyos negyven akárhány százaléknyi kedvezményt valóban megkaptuk, igaz, mi standard és nem superior szobában laktunk, de ennyi pénzért, hát, üsse kavics.
Szombaton délelőtt barátnőm „egzotikus fahéjas masszázson” és „indiai fejmasszázson” volt, én addig sétáltam a városban. Nagyon szép a téli Balaton, nem értem, eddig miért mulasztottam el. Akkor már eléggé olvadt a hó, köszönhetően a napsütésnek és a +15 fokos hőmérsékletnek, persze napon. Délután, mint megfáradt nyugdíjasok, kicsit sziesztáztunk, majd ismét sétára indultunk. Aztán…aztán hipp hopp este lett. Nem kellett volna. Mert, hát, dacára annak, hogy jól éreztük magunkat egymás társaságában, jókat nevettünk, beszélgettünk, de az éj leszálltával elkezdtem stresszelni. Igen, pontosan amiatt. Hogy (már?) nem tudok „úgy” teljesíteni, mint kapcsolatunk elején. Pénteken elsumákoltam az együttlétet (ez is elképesztően fura volt), szombaton azonban nem térhettem ki ez elől. Nem fogok részletekbe menni, de nem ment a dolog. Koncentráltam, próbálkoztam, relaxáltam előtte, de nem ment. Lehet, hogy sűrű volt az utóbbi néhány hónap munkafronton, stressz is volt bőven, barátnőmmel sem úgy alakultak a dolgok, érzelmi hullámvölgyben is számtalanszor voltam a közelmúltban, és biztosan (remélem) ezek vezettek el idáig. Ciki, nem ciki, de ez az igazság. Barátnőm helyes volt, megértett és próbált úgy tenni, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne az életben. Én meg legszívesebben elsüllyedtem volna. Látta rajtam, hogy nagyon bánt a dolog, ezért még kedvesebb volt velem. Talán nem kellett volna, hiszen így még inkább érzékeltette felsülésem súlyát.
A vasárnap már eléggé kedvetlenül telt; próbáltam nem mutatni, hogy nagyon bánt a dolog, de nem nagyon ment. S ami a legrosszabb: azóta is feltűnően kedves velem, s tudom, ez ennek tudható be, így ezt duplán megalázónak érzem. Most pedig folyton ezen agyalok: hogyan tovább?!
