Forró napsütés valahol 2000 méter felett, zord és éles hegycsúcsok, méregzöld fenyvesek körös-körül, vastag (de folyamatosan olvadó) hótakaró, osztrák popzene üvöltése a hangszórókból, gőzgombóc és schnaps-illat, vidám, hangosan beszélő emberek. Síelés a tavaszba hajló Ausztriában, szigorúan nagy társasággal.
Eltelt sajnos. Ez is megvolt! Az ember, mintha fejbe kólintották volna, úgy érkezik be minden nyaralás vagy szabadság után a munkahelyére. Ilyenkor még az édes kávé is keserűnek tűnik. A nagy társasággal történő együtt nyaralásnak/telelésnek megvan az a hátránya, hogy az ember fáradtabban tér haza, mint ahogyan elment. Most ezeket a fáradalmakat kéne kipihenni, de nem lehet, hiszen múlt kedden már nem dolgoztam, így felgyűlt némi restancia.
Hajnalban indult a mini konvoj (három autóval) az ausztriai Murauba. A tizenegy fős brigád már évek óta jár oda síelni és snowboardozni, általában februárban; ez az év az első kivétel hosszú idő óta. Féltünk, hogy a nagy „meleg” latyakossá teszi a pályákat, és hát, a csupasz, hótlan városka sem növeli bennünk a morc, szigorú tél érzését. Szerencsére volt hó a városban (igaz, csak mutatóban), és éjjel azért fagyott, ami a havat kissé rendbe hozta. Persze, a síelők (és főleg a fene snowboardozók) minden délre tönkreteszik a pályát, amire amúgy az enyhe idő és a napsütés sincs jó hatással. Így hát minden nap kb. kettőtől már csak az árnyékosabb pályákat lehetett használni, meg a hüttéket…
Három apartmanban lakott a tizenegy ember, melyben minden volt, amivel főzni lehetett. Minden évben mindenki hoz valami vacsorának valót: kész milánói szószt, krumplit, fasírtot, virslit, sült húst, így a vacsoránk megoldott volt. A reggelink is, hiszen a szállásunk melletti boltból minden reggel friss császárzsömlét hoztunk (illetve hoztak azok, akiket idejekorán kidobott az ágy – engem egyszer sem :)). Az ebédet minden nap ki, ki saját éhsége és pénztárcája szerint intézte valamelyik hüttében. Hát, azokból éppen nem volt hiány! Mi legalább hármat látogattunk rendszeresen, de volt még ennek legalább a duplája. Természetesen ezek a vendéglátóhelyek nem olcsó áraikról híresek, viszont a gőzgombócból nem spórolják ki a tölteléket, a pálinkát nem vizezik, gyors a kiszolgálás, és kedvesen mosolyognak a csinos, kockásingbe öltözött lányok. No, ez remek terepe volt a síelésben/snowboardozásban megfáradt embereknek. Én minden ebéd után – melyet egy óra körül ejtettünk meg – sziesztáztam egy órácskát, ami abból állt, hogy kiheveredtem a hütte teraszára egy nyugágyba, jobb kezemben egy Almdudlerrel, balban egy schnaps-szal, arccal a napnak. Jól le is égtem, mondhatom (persze nem csak testileg, hanem financiálisan is…).
Azért persze síeltünk/snowboardoztunk is böcsülettel, este kóvályogtunk a városban, nagyokat ettünk, ittunk, aludtunk, és jó levegőn voltunk. Engem persze legjobban a totális relax érzését nyújtó hüttézés pihentetett és kapcsolt ki teljesen. Most meg alig tudom magam visszakapcsolni…