Nem, most nem Szócska Miklós eü-államtitkár vagy Réthelyi miniszter álláspontját fogom szajkózni, esetleg az ellenzék valamely szakpolitikusának mantráit fogom ismertetni. Abból mindenkinek elege van. A saját tapasztalat sokkal elevenebb, nem (annyira) politikaszagú, és hitelesebb. Mindenkinek vannak (rém)történetei a hazai egészségügy hatalmas várólistáiról, a hálapénzről, az orvosok kedvességéről vagy nemtörődömségéről, és a rendelők, kórházak borzalmas állapotáról. Ezúttal egy amolyan „ha van kapcsolatod, és borítékolsz, az orvos lelkiismeretes veled” típusú történetet fogok elmesélni, ami tegnap esett meg velem.
Többször (sokak által szégyenletes őszinteséggel) leírt problémáimra kerestem gyógyírt. Múlt héten felhívtam pár előkelő (társadalmi és gazdasági) pozíciót betöltő ismerősömet, hogy ajánljanak nekem ismeretségi körükből megbízható „férfidokit”. Mert a férfiak egyrészt mindig csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már „csonkolni kell” (bocsánat, morbid volt), másrészt „más jellegű” gondjaikkal egyáltalán nem is keresik fel az orvost. Ez „több mint bűn: ez hiba”. Én idejében észbe akartam kapni, nehogy kapcsolatom lássa (ennél is jobban) kárát a „dolognak”.
Egyik ismerősöm ajánlott egy megbízhatónak és nagy szaktekintélynek mondott orvost egy budai állami kórházban. A doktor gyakran van külföldön, itthon tanít és praktizál is, akit elég sokan ismernek. Felhívtam hát, arra az ismerősömre hivatkozva, aki megadta az elérhetőségét. Mit mondjak, nem a legfinomabb stílusban közölte, hogy hívjam vissza ekkor és ekkor, mert éppen rendel. Megtettem. Akkor meg kinyomott. Lényeg a lényeg, hogy kábé a negyedik (nem ugyanazon a napon történt) próbálkozásomra tudtam időpontot kérni tőle. Azt mondta, vagy jövök három órával később, vagy pedig 3 hét múlva, ugyanis külföldi tanulmányúton vesz részt. Azért, ha az ember orvoshoz, pláne egy ilyen szakorvoshoz megy, arra jó előre szeret felkészülni. Nekem erre nem volt lehetőségem, ugyanis az aznapi időpontot választottam.
6 óra, koszos, büdös, félhomályos közkórház, aula. Kérte, hívjam, ha odaértem. Sikerült elsőre elérnem, türelmet kért. Húsz perc múlva érkezett meg, addig kétszer is tudakolódott a portás, hogy vajh mit keresek én itt (nyilván fél kiló párizsit akarok venni és némi csirkenyakat). Mikor megérttettem vele, hogy nem vagyok vandál, mi több, nem lopni akarok, odébbállt.
Kikérdezte a problémáim, rákérdezett, az ajánló ismerősömet honnan ismerem, majd negyed órás beszélgetés után következtek a vizsgálatok. Sosem volt kedves számomra a naturalista ábrázolás, ezért eltekintenék a részletekbe menő leírással, elég hozzá, hogy a boríték átnyújtása után közlékenyebbé vált. Bele sem nézett, így egy „nem nyert” cetlit is belerejthettem volna, de a paraszolvencia már csak ilyen… Megbeszéltük, hogy havonta jövök hozzá, és megnézzük, hogy az a „bizonyos tabletta” mennyire hatékony. Amúgy legalább egy órát töltöttem nála, nagyon készséges és kedves volt. Így tegnap elkezdtem a „terápiát”. Azért az ilyen kórházas/rendelős élményeket mindig szívesen megspórolnám magamnak, de sosem lehetett… Jó hír viszont, hogy megtettem, megléptem, elmentem, felírattam, bevettem, s várom a hatást.
