Miért kell az embernek (a férfinek?!) egész életében mea culpa-znia, szabadkoznia a barátnője előtt? Ez olyan eleve elrendelt dolog, mint, hogy a tanárnak mindig igaza van, vagy a kisemberek mindig rosszul élnek? Hát, nem!

Január 16-i posztomban jeleztem, hogy egyik este, mikor hazaértem, barátnőmmel egy „- Mi a bajod?” „- Semmi” típusú párbeszédet sikerült megejtenünk. Később értem haza (bár ezt előre jeleztem neki), s az irodában az egyik barátommal megittam egy pohár bort. Ő megérezte rajtam, plusz beszélt a barátommal is. Kellemes hétvégénk volt: egész végig haragszom rád-ot játszott.

Aztán, szépen-lassan az is kiderült, mit gondol rólam: a) a barátaim fontosabbak, mint ő, b) sokat iszom, c) már nem szeretem őt, d) legalább egy hónapja nem vettem neki virágot, e) már rég nem szexeltünk, és végül, f) valószínű, megcsalom. Ezeket pedig egyszerre zúdította (hányta?) a nyakamba, ami, hát, mit ne mondjak, két és fél év után nem volt túl kellemes. Barátnőm amúgy nem áll a verbális képességek magas szintjén, de olyan székfoglalót vágott le nekem, hogy csak kamilláztam. Mikor az éppen aktuális barátnőm igaztalanul vádol, vagy mosolygok rajta, vagy megpróbálom fel- feltörő nevetésemet (gúnyos kacajomat?) visszatartani. Most erre sem időm, sem energiám nem volt, ugyanis hihetetlen meglepő és megalázó volt a monológja. Egyszerűen, nem tudtam felfogni, hogy a) hogyan lehet ennyire dühös rám, b) hogyan ismert ennyire félre.

Épp munkahelyi gondok is gyötörtek/gyötörnek, így nem álltak 100%-os töltöttségi szinten érzelmi energiacelláim. Mit tesz ilyenkor egy sárba tiport férfi? Iszik! El is mentem két barátommal, s csak másnap hajnalban értem haza…meglehetősen megjánosodva. Ekkor is megkaptam a fentebb említett jelzőket, melyekből – nem akarom túlhangsúlyozni – nem sok valós. Mert, nézzük csak: a) a barátaim nem fontosabbak, mint ő, ezt szerintem ő is pontosan tudja; b) nem iszom többet, mint például egy éve. Igaz, a munkám most őrülten stresszes, de számottevően nem nőtt a garatomon lefolyó alkoholmennyiség (átlagban heti kétszer hajlok el); c) de, igenis, szeretem őt, csak szerelmem – természetesen – múlófélben van, ám szeretetem nem; d) igen, igaz, hogy régen nem vettem neki virágot, ezt aláírom; e) sajnos már rég nem szexeltünk, de ez alapvetően – nyilván – nem csak az én hibám (de erről majd máskor); f) a megcsalására való utalás nélkülöz minden igazságmorzsát.

Szóval, most ezek vannak. Én meg a kanapén…