Nem elég karácsony első és második napja arra, hogy végiglátogassuk az összes rokont, barátot. Így az ünnep utáni „pótnapokon” kerül sor a kevésbé közeli rokonok, barátok felkeresésére. És evésre-ivásra, dínomra-dánomra. Aztán pedig sírásra-rívásra. Pont, mint tegnap…

A tegnapi bejegyezésemben emlékeztem meg a karácsonyi ünnepkör alatt kipukkadásban/bélcsavarodásban/alkoholmérgezésben elhunyt embertársaimról, s örömmel meséltem, én ezúttal is kimaradtam a sorból. Akkor még nem tudtam, hogy a barátnőm bátyjáékhoz megyünk tegnap, mivel ők kimaradtak a 25-26-i napokból.

- Csak koccintunk, átadjuk az ajándékokat, megvacsorázunk, aztán jövünk haza – így hangzott a terv. Ám mióta tudjuk, hogy az embernek csak a tervezés adatik meg, de semmi több, gondolhatjuk, nem így történt az este. 6 körül megérkeztünk szerénynek egyáltalában nem nevezhető peremvárosi lakásukba, s még az ajtón sem léphettünk be, le kellett gyűrnünk egy kecses, tulipános pohárban illatozó pálinkát. Az ital házi volt, selymes volt, karcmentesen ragyogott mint Pronto után a márványasztal, illatos volt, és…finom. A „hp”-kel szemben komoly fenntartásaim vannak, de ha tényleg igazi butéliáról van szó, mesterséges aromák nélkül, akkor – ha nem karcos – jöhet. Jött is, de már csak a lakásban, nem az ajtóban. Odabenn ismét megerősítettem magamban, hogy ráfaragtam az estére. Mostanság egyik kedves boromat, Gál Tibor Egri Leánykáját kínálta nekem a foglalkozását tekintve építőmérnök báty, persze a pálinka kísérőjeként.

Ahogy az lenni szokott, a lányok a sarokban csacsogtak, mi pedig a konyhában politizáltunk, meg beszélgettünk a jövő évi munkaerőpiaci-kilátásokról, illetve ki nem látásokról. Erre annyira nekikeseredtünk, hogy a mandulás utóízű birspálinkából, no meg a füstös, kellemes lecsengésű cigánymeggypálinkából, mintegy roborációs céllal, pipettányi mennyiséget elfogyasztottunk. A pálinkákat természetesen nem tiszta vízzel, hanem – hisz a felnőtt ember mindig okos! – borral öblítettük le.

Egyik pillanatról a másikra, hirtelen kicserélődött a testem, és már más valaki állt a konyhapultot támasztva. Egy olyan ember, aki egyre nehezebben formálja a szavakat, akihez egyre tompábban (megjegyzem: az Ohh Tannenbaum, ohh Tannenbaumtól tompábban) érkeznek a hangok, aki csak A és B, fixen rögzített pontok között tud haladni. Mit tagadjam: sikerült bérúgnunk!

Ilyen helyzetben, amikor valamennyi fenti szituáció permanensen együttáll, s a barátnőmmel vagyok, három dolog történhet: a) hazavisz, és mint macskát sz*rni kidob a lakásom előtt, b) bejön, de a kanapémon alszom, c) vagy pedig elviharzik – nélkülem.

Jelen esetben az a)-t kérem bekarikázni! Azért – pláne karácsonykor – egy szemernyivel több empátiát kérnék a nők számára! Hisz jobb adni, mint kapni… Pláne, hogy ők, élő GPS-ként segíthetnek kitalálni a hálószobából, mikor nagyon nem megy…