Még nem vagyunk túl rajta. "Rajta", vagyis a kötelező evészeten. Kemény dolog ez, kérem szépen, felszedni minimum 3-4 kilót minden karácsonykor. Ha kötelező lenne, sem menne nehezebben, mint így. Jönnek a húslevesek, töltött káposzták, sült húsok, kacsa, pulyka, rántott hal és halászlé. Meg a sütik: mákos és diós bejglik, habos-babos-krémes tortaszeletek, zserbó és társaik. A gyomor elleni mélyütés (gyomorszájon vágás) úgy hat a szervezetre, mint intelligenciára valamelyik Való Világos lány "maga alatt vágja a fejszét" dilettáns parafrázisa. Utóbbi ellen van orvosság (távkapcsoló Off gombja), míg a kötelező zabálás ellen nincs (bár, ha megtörtént a baj, jóféle pálinkával való roborálás nem rossz megoldás, bár gyakran már túl későn jön...).

Az ember eszeveszetten gyarló, bár talán ez így van jól. Ha elmegy futni, vagy csak siránkozik a fogyókúra miatt, ugyanazt csinálja, mint a karácsonyi "ki tud megenni több bejglit" akcióban: dohog. A dohogásra pedig tényleg nincs ellenszer: nem tudjuk tartani a mértéket, így vagy nem eszünk semmit, vagy megeszünk mindent. Ugyanez igaz a rokonlátogatáskori dínom-dánomra. Vagy kocsival megyünk és nem iszunk egy kortyot sem, vagy pedig nem állunk meg a tizedik szilvóriumig. Akkor aztán ismét hisztizünk; legalább annyira, mintha a vezetés miatt panaszkodnánk. De legalább az alkoholmentes, "vezetős" éccaka után nem keresgéljük sebesen hálószobánk (és a vécé) ajtaját, hogy könnyítésre leljünk...

Így van ez: zabálás, ivás nyakló nélkül, egy héten át. Persze, ha az ember nem dolgozik. Mert az ember nem szeret dolgozni a két ünnep között. Inkább eszik. Iszik. Rosszul lesz. És ez minden évben megismétlődik. Tehetünk ellene valamit? Nem! Muszáj lenne tenni ellene valamit? Részemről nem...