Ugyanúgy indult a tegnapi nap, mint a többi mostanában: mikor már nem érzem a derekam a kanapén, felkelek, készítek egy kávét, megfürdök, reggelizek. Eközben – reggeli készülődésem valamely stációjánál – barátnőm is kivánszorog álmos fejjel a hálóból, tölt egy kávét, váltunk néhány mondatot, majd bemegy a fürdőbe. Ekkor – általában 7 körül – elindulok az irodába. Hál’ Istennek nem várt olyan sok olvasatlan e-mail tegnap, mint szokott, így ezek olvasásával és megválaszolásával 20 perc alatt végeztem.
A szokásos reggeli kávé-cigi kombó közben, mint lenni szokott, eldiskurálgattam a biztonsági őrökkel, majd irány vissza. A nap amúgy – a történet szempontjából – egyhangúan telt: két megbeszélés, telefonkonferencia-beszélgetések, ajánlatok írása, etc.
Barátnőm e-mailben jelezte, hogy próbáljak meg időben hazaérni, mert „beszéde van velem”. Hát, mit ne mondjak, mindenre gondoltam, csak arra nem, ami végül is megtörtént. Már kinéztem azt a pálinkát (Gusto fűszeres szőlő pálinka: 41 fokos, és elfogyasztása után olyan szőlőillatot hagy a pohárban, hogy menten egy szüreten érzi magát az ember), melyet megveszek, hogy a szakítás okozta fájdalmat/űrt/szomorúságot legalább ideig-óráig enyhítsem.
Szóval: végeztem is 5 körül, s kollégáim dühös pillantása közepette elhagytam a helyszínt, majd beültem a kocsiba. Amíg a pálinka beszerzési helyszínre értem, azon gondolkoztam, hogy másnap megint le leszek cseszerintve, mert nem fogom megválaszolni az este érkezett e-maileket. Delírium tremens-es állapotban mégse dolgozhatok… Mindezeket tehát lejátszottam magamban, kamumonológgal is készültem a főnökeimnek (a nem létező szukakutyám prosztatája kiújult, sőt, még idegállapotban is volt). Kicsit stresszesen léptem be az ajtón: benn kellemes füstölőillat fogadott (az illatot most sem merném megtippelni, ugyanis elég náthás vagyok), terülj-terülj asztalka, kellemes félhomály, és Ő. Igen csinos ruhában, melyet még nem láttam rajta. Kérdőn – inkább bután – pillantottam rá, mire ő rögvest dekódolta: egy kellemes, beszéljükkimagunkat-típusú estét tervezett nekem, velem, nekünk.
A pálinkát, mit tudom én, hová dobtam le, s sajnálkoztam, hogy nem vettem az alkalomhoz illő bort. Szerencsére ő erről is gondoskodott, kedvenc száraz fehér boromat kínálta. A vacsorára most nem térnék ki (fogalmam sincs, mit ettünk), de a beszélgetésre emlékszem. Legalább három órán keresztül beszélgettünk, úgy, mint ahogyan már rég nem. Kissé feldobódott állapotban, meg-megbotolva kerültünk be a fürdőszobába, majd a hálószobába (ahol már ki volt készítve kétféle masszázsolaj és pezsgő). El lehet képzelni hogyan folytatódott az este…illetve már inkább hajnal.
Én nem tudom, mikor aludtunk el, abban viszont biztos vagyok, hogy örülök, amiért nem került sor a pálinka felbontására. Ilyet is ritkán érzek…
