Valakit a pörgés, a nyüzsgés, a folyamatos telefoncsörgés és e-mail-had jobb munkára sarkall, azaz inspiratívan hat rá, és mindezt – nem csak szakmailag – élvezi. Hát, a mai nap – amikor minden fenti dolog megvolt – nem így hatott rám. Sőt…
Kezdjük ott, hogy ma reggel 6-kor megszólalt a telefonom, melyet amúgy mindig kikapcsolok éjszakára, ma nem. Az egyik külföldi partnerem volt, s érdeklődött, miért nem válaszolom meg neki a két órával korábban(!) küldött levelét. Azt gondolom, a sztahanovisták ideje már régen lejárt. Ha az is volnék, még akkor sem nézném meg éjjel, alvás közben a leveleimet. Felvilágosítottam az urat, hogy milyen időzónában fekszik hazánk, erre lejjebb vette hangerejét, ám bocsánatot nem kért. Enyhén felidegelve már nem tudtam visszaaludni, ezért – hogy barátnőmet ne ébresszem fel – kimentem a konyhába, ahol elolvastam a leveleimet. Csaknem 20 levelet kaptam szombat délelőtt óta (akkor néztem meg utoljára). Én nem tudom, ezek a külföldiek hogy vannak vele, de én inkább nézegetem Kiszel Tünci szexis (sic!) naptárát, miközben Balázs Palit hallgatok, mintsem hogy dolgozzak a pihenőnapjaimon. Na, mindegy. Szóval: fél 8-ra megvoltam ezek elolvasásával és elindultam dolgozni. Még jó, hogy csak két telefonom van, mert ha három lenne, reggel nem tudtam volna az egyiket közülük használni. Mert mindkettő mindig csöngött. Igaz, volt okuk rá, hiszen épp leadási határidőnk van, s ilyenkor, mint egy méhkas, fel van bolydulva az egész cég, a maga sok ezer alkalmazottjával. Két fülemen telefon, közben e-maileket kell megválaszolni, tárgyalásra menni, és valamikor szusszanni is pontosan 5 méterrel az iroda bejáratától…!
Az egészben az a legrosszabb, hogy szimultán végzek öt-hat különböző munkát, és hát, valljuk be, nem vagyok egy Polgár Judit… Zavar, hogy nem tudom, melyik munkából mit hagyok ki, mit felejtek el, kinek milyen levelet nem küldök el, vagy nem küldöm-e véletlen az egyiknek szánt bizalmas levelet a másiknak. Biztosan sokan vannak ezzel – a zsúfolt munkával – így, de valahogy ma nem voltam a topon.
Természetesen az ebéd fogalma is ismeretlen volt számomra, mint Fluor Tominak az önkritika, így korgó gyomorral tudtam elszabadulni este 7-kor. Most pedig még egy (nem akarok obszcén lenni) „ülepnyi” e-mailt kell megválaszolnom. Kérem, ha valaki előre akar lépni egy nemzetközi gigásznál, annak nem sok ideje marad másra. De vajon megéri? Pariban van az áldozat, a lemondás, a kecsegtető jövőbeni lehetőségekkel?!
